Quegli occhi verde blu meravigliosi
Questa settimana devo sedermi dietro con Juli. É abbastanza deprimente stare là, non so come lo sopporteró.
Lunedí: Abbiamo avuto tanto lavoro. Il telefono squillava continuamente e poi dalle 5 siamo rimasti solo noi due in ufficio. Non abbiamo avuto tempo neanche per chiacchierare.
Martedí: questo giorno é stato giá un po piú tranquillo, a volte abbiamo anche potuto fare due chiacchiere. Quegli occhi verde blu! Non si puó decidere se brillano di verde o di blu. Incredibile! Una volta ho addirittura dovuto distogliere lo sguardo, perché mi sono perso nei suoi occhi. In quegli occhi color smeraldo...
Mercoledí: Oggi siamo stati soli con Juli giá dalle 4 e mezza. Avevamo da fare, ma comunque non potevo fare a meno di notare la sua sinuositá. Come si rannicchia sulla sedia, o come cammina sculettando.
E quegli occhi, mamma mia! Da noi le persone non hanno occhi chiari cosí. Meravigliosi!
Giovedí: Oggi Marco é venuto – come di solito – per abbracciare Juli, ed io ho scoperto che provavo una sensazione molto sgradevole ma poi ho visto con gran sollievo che – magari per la prima volta – lei lo ha fermamente respinto. Quando lui ha riprovato nell'intento, lei l'ha respinto quasi con disgusto e gli ha urlato di lasciarla in pace. Non so perché, ma per me questa é stata una vera vittoria e devo ammettere che quasi quasi ho cominciato a sperarci sul serio...che forse anche lei provasse lo stesso.
Giovedí pomeriggio era giá una sofferenza; di nuovo soli con Juli dalle quattro e mezza, non potevo fare a meno di non guardarla.
Ma anche se non la guardavo, sentivo le vibrazioni del suo corpo. Provavo quasi un dolore fisico provando a sopprimere i miei sentimenti ed emozioni, ma era praticamente impossibile, come impossibile è, fermare un vulcano in eruzione. Il suo corpo e il suo essere mi attraeva come una calamita. Mi sono alzato con gran sollievo quando ho finito di lavorare.
Venerdí: ho fatto la decisione. Questo sará l'ultimo giorno che stiamo soli nel pomeriggio uno accanto all'altro. Devo fare qualcosa, non posso piú sopprimere questa tempesta nel mio corpo...
Questa settimana devo sedermi dietro con Giuseppe; è un po' deprimente qua, ma ce la caveremo.
Lunedí: abbiamo tanto lavoro, non ce la facciamo. Ma almeno il tempo passa velocemente.
Martedí: Oggi é giá meglio, abbiamo meno lavoro, possiamo anche chiacchierare un po'. Giuseppe mi ha guardato negli occhi cosí tanto che mi sono imbarazzata. Cosa puo' essere successo? Ma lui ha la fidanzata! Fa niente, tanto stasera dormo da Marco.
Mercoledí: Oggi abbiamo avuto meno lavoro, ed eravamo in due con Giuseppe giá dalle 4 e mezza. Era anche un po' strano; lui guardava, come di solito, le sue webcam italiane, ma ho notato che guardava spesso anche me . É un bravo ragazzo, ma é cosí timido. Mi sono divertita molto ieri da Marco, penso di fargli una sorpresa stasera e fare un salto da lui.
Giovedí: Ma questo bastardo, bugiardo, pezzo di merda! Vaffanculo, e` il classico italiano stronzo! Faccio un salto da lui, gli voglio fare una sorpresa e lo trovo con quella ragazza del team francese???? E a me aveva detto che non si vedevano piú! Ma che stronzo! Non mi faro` piú toccare da quel porco! Anche oggi é venuto ad abbracciarmi, ma io l'ho respinto! Non puó piú imbrogliarmi!
Solo che... Magari non fosse cosí bello con lui! Oh Dio!
Nel pomeriggio di nuovo soli con Giuseppe dalle 4 e mezza. Non so se e` solo la mia immaginazione oppure veramente mi guarda sempre in segreto. Oggi é anche molto silenzioso, come se sofrisse. Magari pure lui ha problemi di coppia come me. Ma non voglio chiederglielo, é un ragazzo molto riservato. Fa niente, oggi non ho voglia neanch'io di chiacchierare.
Venerdí: Mi ha chiesto qualcuno di cambiare turno. Meno male, cosí finisco príma! E almeno non devo stare con Giuseppe in quel silenzio imbarazzante...
Quegli occhi verde blu meravigliosi
Ezen a héten hátul kell ülnöm, Julival. Elég nyomasztó
itt hátul, nem tudom, hogy fogom bírni.
Hétfő: Rengeteg munka volt. Folyamatosan csörgött a
telefon, ráadásul 5-től már csak ketten voltunk az irodában. Még beszélgetni
sem volt időnk.
Kedd: ez a nap már kicsit nyugodtabban telt, időnként már
beszélgetni is tudtunk. Azok a kékeszöld szemek! Sosem lehet eldönteni, hogy
kéken vagy zölden csillognak. Hihetetetlen! Egyszer el is kellett kapnom a
tekintetemet, annyira beléjük feledkeztem. Azokba a smaragd szemekbe...
Szerda: Ma már fél öttől kettesben voltunk Julival.
Adódott tennivaló is, de azért nem tudtam nem észrevenni, hogy ez a lány milyen
macskaszerűen rugalmas. Ahogy felkuporodik a székére, vagy ahogy a csípőjét
ringatva kicaplat a folyosóra.
És azok a szemek, mamma mia! A mi környékünkön az embereknek nincs ilyen színű szemük.
Varázslatosak!
Csütörtök: Ma Marco szokásosan odajött, hogy megölelgesse
Julit, én meg azt vettem észre, hogy valami nagyon kellemetlen érzés uralkodott
el rajtam. Aztán pedig óriási
megkönnyebbüléssel láttam, hogy – talán most először – a lány határozottan
eltolja magától Marcót. És amikor ő újra próbálkozott, szinte iszonyodva lökte
el magától és rá is kiabált, hogy hagyja békén. Nem tudom, miért, de igazi
győzelemnek éreztem ezt. És bevallom, valahogy elkezdtem reménykedni. Hogy
talán benne is megmozdult valami. Talán-talán ő is érez irántam valamit.
A csütörtök délután már egyenesen szenvedés volt. Újra
fél öttől kettesben Julival, alig bírtam
visszafogni magam, hogy ne bámuljam. De ha nem néztem rá, akkor is éreztem a
testének a kisugárzását. Szinte fizikai fájdalmat éreztem, ahogy megpróbáltam
legyűrni a bennem feltörő érzéseket, indulatokat. Hogyan lehet visszafogni egy
vulkánkitörést? A teste és a lénye úgy vonzott magához, mint a mágnes.
Felszabadultan ugrottam fel, mikor végre lejárt a munkaidő.
Péntek: elhatározásra jutottam. Ez lesz az utolsó nap,
amikor kettesben leszünk az irodában, egymás mellett. Tennem kell valamit, nem
bírom tovább visszafojtani ezt a vihart a testemben...
Ezen a héten hátul kell ülnöm Giuseppével. Kicsit
nyomasztó itt hátul, de azért majd elleszünk.
Hétfő: jó sok munka van, alig bírjuk. De legalább
gyorsabban telik az idő.
Kedd: Na, ma már normálisabb a munkamennyiség, még
beszélgetni is van egy kis időnk. Giuse úgy a szemembe bámult, hogy egész
zavarba jöttem. Mi lehetett ez? Dehát van barátnője! Mindegy, ma este úgyis
Marcónál alszom.
Szerda: Ma már kevesebb munka volt, ráadásul fél öttől
kettesben voltunk Giuseppével. Kicsit fura is volt, szokásosan bámulta az
olaszországi webkameráit, de észrevettem, hogy sokszor rámpillant. Helyes srác
egyébként, dehát olyan kis félénk. JÓ volt tegnap Marcónál, szerintem meglepem
ma is és felugrom hozzá.
Csütörtök: E a rohadt,s zemét, hazug állat! Hogy rohadna
meg ott, ahol van ez a patkány digó! Felugrom hozzá, hogy meglepetést szerezzek
neki, erre ott van ezzel a franciás csajjal???? Nekem meg azt mondta, hogy már
nem találkozgatnak! Mekkora egy gyökér! De énhozzám nem érhet többet! Ma is
jött, hogy ölelgessen, de én ellöktem magamtól! Engem ne hülyítsen!
Jaj, csak... csak... bárcsak ne lenne annyira jó vele!
Istenem...
Délután megint kettesben fél öttől Giuseppével. Nem
tudom, hogy csak beképzelem, vagy tényleg állandóan rámbámul titokban? Valahogy
ma nagyon csöndben is van, mintha gyötrődne valamin. Szegény, lehet, hogy neki
is gondai vannak a párjával. Mint nekem. De nem akarok rákérdezni, nagyon zárkózott fiú. Mindegy, ma nekem sincs
nagyon kedvem beszélgetni.
Péntek: Valaki megkért, hogy cseréljünk shiftet. Nem is baj, legalább előbb végzek. És legalább nem kell a Giuseppével olyan kínos csendben ülnöm...
