Noémi

Jött ez az új srác az olasz csoportba. Nagyon cuki! Iszonyú jól néz ki, de nem beképzelt, nem rámenős, nem olyan típus mint a Marco, aki tisztában van az adottságaival és a lehetőségeivel, és ezeket ki is használja. Na, nem azt mondom, egyáltalán nem bántam a múltkor ezt a "kihasználást", még párszor remélem megismételjük! :)
Szóval az új srác csendes, zárkózott, kicsit gátlásos típus, de úgy hallom, jó a humorérzéke, az olaszosok sokat nevetnek a viccein.
Viszont barátnője van (naná!), szóval visszafogom magam, aztán majd meglátjuk.


XXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXX

Most hallom informátoraimtól, hogy Antonio szakított a barátnőjével. Vagyis a barátnője szakított vele. Kit érdekel?! A lényeg, hogy szabad, én pedig nem fogok tétovázni, nem várom meg, míg valaki előbb lecsap rá!

XXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXX

Szeretem irányítani az embereket. Azt viszont nem szeretem, ha engem akar valaki kontrollálni. Ezért lesz tökéletes nekem Antonio. Nem is bírnám ki olyan pasival, aki nekem megmondja, hogy mit csináljak. Ő olyan kis cuki, szelíd, figyelmes, kicsit szerencsétlen, pont én kellek neki, hogy rendbe rakjam az életét! Nem beszél magyarul (és ahogy látom, nem is fog, ebben sem Marcóra hasonlít, aki viszont nagyon talpraesett, már egész jól megtanult magyarul, a jég hátán is megél, tehát: Semmi szüksége rám!)
Szóval Antonio nem beszél magyarul, tehát teljesen rám van (vagy legalábbis lesz) utalva, majd én elintézem neki az ügyeit! Ő meg cserébe ad nekem ingyen szállást Szicíliában, az sem elhanyagolandó, ott még úgysem jártam, azt mondják gyönyörű! Szóval egy ingyen hétvégi ház Szicíliában az NAGY  pozitívum.
A szüleivel pillanatok alatt megkedveltetem magam, majd viszek néhány magyaros ajándékot a repi tárgyak közül!
Ugyan én nem beszélek olaszul, de Antonióval angolul elkommunkálunk, legalábbis annyira, amennyire kell. Ha meg szükségem lesz rá, pillanatok alatt megtanulok olaszul, nekem az ilyesmi nem probléma.
DE! Fiatalabb mint én. Ez probléma? Egyik jóbarátom mondása szerint: örüljek, hogy fiatalabb, legalább jobban bírja a szexet! Na, ez igaz! Tehát, hogy fiatalabb, ez inkább pozitívum. És egy fiatalabb pasi mellett a nő is megfiatalodik. :)
Oké, rövidre zárva a dolgot: ANTONIO KELL NEKEM, és meg is fogom szerezni!
Pikk-pakk elintézem neki a dolgait, és utána elmegyünk ezt megünnepelni, pár pohár ital és aztán nem is veszi észre és már nálam ébred. :)

Antonio

Dia közölte, hogy vége.
Őszintén szólva nem ért meglepetésként, az utóbbi időben sokat veszekedtünk, meglehetősen elhidegültünk egymástól, ami részben a Juli iránti érzelmeimnek is köszönhető, bár D. erről mit sem tudott. Egy kicsit bántotta a büszkeségemet, hogy ő mondta ki a végső szót, de tudom, hogy én soha nem mondtam volna ki, ahhoz túl kényelmes vagyok. Végül is nem volt olyan rossz ez a kapcsolat, csak olyan semmilyen volt. Szóval büszkeség ide vagy oda, megkönnyebbültem.
Most Vincenzóhoz költöztem, ő nem bánja, legalább van társasága, jókat hülyülünk, tinderezünk, a két dél-olasz, nézegetjük a csajokat, és az sem baj, hogy beszállok a rezsibe.

XXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXX

Julival viszont a dolgok sajnos nem haladtak előre. Azóta nem ültünk egymás mellett, mintha egy kicsit kerülne is engem, én meg nem merek kezdeményezni.
Először nagyon szenvedtem, főleg ha időnként belenézhettem azokba a smaragdzöld szemekbe. De aztán ahogy egyre kevesebbet beszéltünk, egyre jobban enyhült a vágy és a fájdalom. Talán csak félreértelmeztem a jeleit, és nem is tetszettem neki. Talán nem is miattam taszította el magától Marcót.
Közben valamelyik nap az egyik németes teamleaderrel, Noémivel egy időben végeztünk és felajánlotta, hogy üljünk be valahova egy kávéra. Gondoltam, végül is, miért ne?
Nagyon kedves volt, mondta, hogy szívesen segít, ha bármire szükségem lenne. Tény, hogy nem könnyű egyedül boldogulni egy idegen országban, úgy hogy még a nyelvet sem beszélem. Próbálkoztam én (bár nem nagy erőbedobással) amíg együtt éltem D-val, de egyszerűen nem megy a fejembe ez a nyelv, annyira bonyolult és annyira más mint a nyelvek, amiket ismerek. Inkább ellavírozok az angollal, (olaszul kevesen beszélnek).
A kávézás közben megemlítettem Noéminak néhány problémámat (lakcímkártya, doki, stb), és annyira kedves volt, hogy másnapra már talált is megoldást rájuk, telefonált néhány ismerősének, akik hihetetlen gyorsasággal elintézték az ügyeimet. Teljesen lenyűgözött a segítőkészsége és az ügyessége. Érdekes nő és csinos is (na persze nem annyira mint Juli!). Végtelenül kedves de egyben borzasztó határozott is, nagyon tudja, mit akar.
Ez után az eset után is rögtön mondta, hogy na, akkor ünnepeljük meg, mikor érek rá? Olyan nagyon nem volt ehhez kedvem, de nem akartam megbántani sem, úgyhogy mondtam neki: szombaton ráérek, elmehetünk valahova.
Furcsán vegyes érzéseim vannak vele kapcsolatban. Egy kicsit zavar, hogy ennyire határozott, de egyben imponál is, annyira más mint én. Én sokkal álmodozóbb, tétovább típus vagyok. Pár évvel idősebb is mint én, de nem látszik rajta, jól tartja magát.
Azt hiszem, tetszem neki. Eléggé rámenős, de közben nagyon kedves is. Talán segít egy kicsit elfelejteni Julit (Diát nem nagyon kell). Akkor meg miért ne?!

XXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXX

Nem tudom, hogy jól tettem-e, amit tettem. Bár őszintén szólva nem is annyira én tettem, inkább hagytam, hogy történjenek a dolgok.
Szombaton elmentünk Noémival ünnepelni, beültünk egy étterembe, ragaszkodtam hozzá, hogy én fizessek, hiszen olyan sokat segített nekem. Aztán iszogattunk, jól éreztük magunkat és utána úgy döntöttünk (ő javasolta), hogy elmegyünk táncolni. Ő ismert egy jó helyet a közelben, egy discót, ahol 80-as, 90-es évek zenéit játszották. D. mellett soha nem mehettem diszkóba, mert mindig féltékeny volt, így most szívesen egyeztem bele.
Utána már nincsenek tiszta emlékeim, késő volt és sötét, és szerintem nem én kezdeményeztem, de halványan rémlik, hogy csókolóztunk és utána felmentünk hozzá, közel volt a lakása és nem akarta, hogy éjszaka egyedül kelljen végigutaznom a várost. Pontosan nem emlékszem, mi történt köztünk, de reggel borzasztóan éreztem magam. Testileg és lelkileg is. Iszonyúan fájt a fejem, de talán még ennél is jobban kínzott a bűntudatom. Tudom, hogy hülyeség, de úgy éreztem, megcsaltam Julit. Meggyaláztam az iránta való szerelmemet. Tudom, hogy képtelenség, hiszen Julival soha semmi nem történt köztünk, őt én nem érdeklem és talán soha semmi nem is lesz köztünk, de én mégis ezt éreztem. Undorodtam magamtól és az egész helyzettől.
El akartam rohanni, de aztán Noémi olyan kedvesen szólt hozzám, én pedig nem akartam megbántani, szóval végül erőt vettem magamon és én is kedves voltam vele. Tudom, hogy undorító, de az járt az fejemben, hogy ha kedves maradok hozzá, sokat fog tudni segíteni nekem a jövőben is. Használjuk ki, hogy tetszem neki, végül is nem rossz nő, és jelenleg nincs más komolyabb kilátásom, valljuk be, Juliról csak ábrándozom, Diára meg inkább nem is gondolok!

XXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXX

Hát így kezdődött Noémival.
Aztán valahogy egyre komolyabbra fordult a dolog. Én őszintén szólva ritkán kezdeményeztem ebben a dologban, inkább csak sodródtam az eseményekkel. Kényelmes ember vagyok, Noémi pedig nagyon agilis, nyilván élveztem, hogy egy ennyire komoly, határozott nő ilyen szinten odavan értem, mindent elintéz nekem, segít, még a munkahelyi dolgokban is könnyebben boldogultam az ő segítségével, és mit kellett tennem mindezért? Csak kedvesnek lenni vele, kísérgetni ide-oda (szereti mutogatni a fiatal olasz barátját) és bizonyos szolgáltatásokat nyújtani, amik nekem sincsenek ellenemre.
A maga módján szeretem is, de nem szerelemmel. Néha rámtör, hogy undorodom magamtól, de utána megnyugtatom magam, hogy akibe én szerelmes vagyok, az nem szeret viszont, ezért hát így büntetem magam.
Noémi olaszul keveset tud, angolul kommunikálunk, amennyire tudunk, jobban nem is kívánom vele megértetni magam. Pár hónapja össze is költöztünk (én költöztem hozzá természetesen) és élvezem, jól főz, ő takarít, én segítek bevásárolni, néha elmegyünk sétálni, vagy az IKEÁ-ba.
És van egy kiskutyája, az nagyon aranyos, bár ő nem sokat törődik vele, én szívesen viszem sétálni és ha nagyon egyedül érzem magam vagy feldúlt vagyok, akkor magamhoz ölelem a kutyust. :)

Falconara2

Alla porta la ragazza si fermò per un attimo dandogli uno sguardo supplicante. Lui prima non capiva, ma poi improvvisamente tutto diventò chiaro. Come se una diga fosse scoppiata dentro lui, con occhi spalancati e mani tese in avanti gemette:

   - Giulietta ...

Ma lei era già uscita dalla stanza e non si voltò più indietro.

Lui provò a rincorrerla, ma la giovane sposa era già circondata da ospiti sorridenti che elogiavano in coro il suo vestito e la sua bellezza, come é obbligatorio in questi casi.

   - Ha scelto molto bene il vestito – disse la sua fidanzata Noemi mentre lo raggiunse, ma a lui sembrava di sentire la sua voce dalla distanza. - Scommetto che è stata un'idea di Elena, perché lei ha buon gusto in fatto di vestiti, anche in questo é molto fortunata Giulietta. Guarda, quanto le sta bene l'abito con le spalle scoperte, bisogna ammettere che é molto sinuosa! La vecchia scimmia certamente non vede l'ora di morderla! - Ridacchiò. - Anch'io avrò un abito da sposa simile, va bene? Peppe, perché non stai ascoltando?

   - Mi dispiace, ho un po' mal di testa. Sarà la folla e il brusio. Voglio uscire a prendere un po' d'aria fresca.

– Va bene,  vengo con te! - disse Noemi.

• No, grazie, non devi, tu rimani pure, torno subito.

   Si fece largo tra la folla in attesa, uscì all'aperto e prese la sua strada verso il mare.

   Il mare lo rassicurava sempre. Da bambino se subiva qualche offesa o ingiustizia, se la frustrazione lo stava soffocando, passava ore sulla spiaggia, immobile, guardando quella massa maestosa di acqua e ascoltando il mormorio delle onde. Più di una volta giurò a se stesso che non si sarebbe mai staccato dal mare. Qualunque cosa dovesse cambiare nel suo destino, (non se ne separera mai) vivra sempre vicino al mare.

   Ora, però, neanche le onde dorate dalla luce del sole scintillante davano conforto al ragazzo sconvolto. Gli si strinse lo stomaco, guardava nel vuoto nervoso e si malediceva. Le memorie condivise con Giulietta cominciarono ad inondarlo, e alla fine si sentiva così infelice che quasi scoppiò in lacrime.

   - Ho rovinato la mia vita. Sarei potuto essere l'uomo più felice del mondo e avrei potuto vivere con la creatura più bella del mondo, ma ho rovinato tutto. Perché sono così disgraziato?

   Decise di non tornare indietro, no, non sarebbe stato in grado di guardare la cerimonia con tutti quei buffoni sorridenti che le facevano le congratulazioni. E così come era, con il suo vestito nuovo si sdraiò sulla sabbia sporca, e aspettò a braccia aperte che il suo spirito uscisse dal suo corpo portando via anche tutti i suoi tormenti.

Dopo alcuni minuti però, quando il primo dolore passò, essendo un uomo educato, il senso del dovere lo avvertì che non si poteva permettere di non tornare indietro.

 Che direbbero Noemi e i suoi genitori, Giulietta e gli altri? Svogliatamente spazzolò la sabbia attaccata al suo vestito e tornò indietro pian piano.

   Non appena aprì il portone del palazzo, sentì che il rumore della gente sembrava diverso rispetto a quando era andato via. Come se fosse successo qualcosa di sgradevole. Gli ospiti discutevano qualcosa con fervore, sulle facce c'era rabbia e incomprensione, ma c'erano alcuni che non potevano nascondere il loro sorriso malizioso.

 Giuseppe raggiunse Noemi.

   - Cosa è successo?

   - Figurati, Giulietta ha cambiato idea, non si sposerà con il vecchietto. É completamente pazza. Sua madre e`diventata isterica. Sai cosa ha fatto? Ha strappato la sua collana e poi ha cominciato a strappare anche i mazzi di fiori uno per uno ... - Noemi diceva questo con tanta eccitazione, come se fosse più importante del fatto che la sposa avesse detto di no allo sposo il giorno delle nozze.

- Ma Giuseppe, tu sei fuori? Cosa hai fatto al tuo vestito nuovo di Armani? É tutto sporco di sabbia!

Giuseppe però la ignorò e corse subito alla stanza di Giulietta e spalancò la porta.

   Lei stava in  piedi accanto al tavolo e timidamente lo guardò con aria interrogativa. I suoi occhi chiesero al ragazzo: "non mi sono sbagliata a  dire no, vero? Non importa ciò che pensano gli altri, mi interessa solo la tua opinione. Non mi giudichi perchè ho detto di no, vero?"

To be continued...

Castello di Falconara II.

   Az ajtóban megállt egy pillanatra és esdeklő pillantást vetett a fiúra. Az nem értette először, majd hirtelen megvilágosodott minden. Mintha egy gát szakadt volna át benne, szemei kerekre nyíltak, és a kezét előrenyújtva nyögte:

   - Giulietta…  

Ám addigra a lány már kiment a szobából és többet nem fordult vissza. Utánarohant, de a fiatal arát már körbevették a mosolygó vendégek, akik kórusban dicsérték ruháját és szépségét, ahogy az ilyenkor kötelező.

   - Nagyon jól választotta meg a ruhát – lépett oda a fiúhoz barátnője, Noemi, de ő csak távolról hallotta a hangját. – Lefogadom, hogy Elena ötlete volt, neki van ilyen jó ízlése, még ebben is szerencséje van Giuliettának. Nézd, milyen jól áll neki, hogy szabadon van a válla, meg kell hagyni, nagyon formás! Az a vén majom már biztos alig várja, hogy beleharaphasson! – vihogott. -- Nekem is hasonló lesz az esküvői ruhám, jó? Peppe, miért nem figyelsz?

   - Ne haragudj, nagyon megfájdult a fejem. Lehet, hogy ez a tömeg és a zsibongás. Kimegyek friss levegőt szívni. Ne, nem kell, te maradj csak nyugodtan, nemsokára jövök vissza.

   Átfurakodott a teremben várakozó tömegen, kilépett a szabadba, és a tenger felé vette az útját.

   A tenger mindig megnyugtatta. Gyerekkorában ha bármilyen sérelem, igazságtalanság érte, és a tehetetlen düh fojtogatta, órákat töltött a tengerparton, mozdulatlanul, bámulva a fenséges víztömeget és hallgatva a hullámok morajlását. Többször megesküdött magának, hogy soha nem fog elszakadni a tengertől. Bárhogy is alakuljon a sorsa, csak a tenger közelében fog élni.

   Most azonban a szikrázó napfénytől aranyba öltözött hullámok sem jelentettek gyógyírt a zaklatott lelkű fiú számára. Összeszorult gyomorral, teljes idegfeszültségben bámult a semmibe és átkozta magát. Egyre törtek fel benne a Giuliettával közös emlékek, és a végén már annyira szerencsétlennek érezte magát, hogy kis híján sírva fakadt.

   - Tönkretettem az életemet. Én lehettem volna a világ legboldogabb embere és a világ legcsodálatosabb teremtésével élhettem volna, de mindent elrontottam. Miért vagyok ilyen szerencsétlen?

   Elhatározta, hogy nem megy vissza, nem, képtelen lenne végignézni a szertartást a sok gratuláló, vigyorgó hülyével. Úgy ahogy volt, az új öltönyében végigfeküdt a koszos homokon, és karját széttárva várta, hogy szálljon ki belőle a lélek és vele együtt az összes kínszenvedése.

Pár perc elteltével, ahogy az első fájdalmán túljutott, a jólneveltség és a társasági ember kötelességtudata figyelmeztette, nem teheti meg, hogy nem megy vissza. Mit szólna Noemi, a szülei, Giulietta és a többiek? Kedvetlenül lesöpörte a ruhájára tapadt homokot és visszaballagott.

   Amint kinyitotta a ház kapuját, a teremből kiszűrődő zsivaj máshogy hallatszott, mint amikor elment. Mintha valami kellemetlen felhang került volna bele. A csoportokba verődött vendégek valamit buzgón tárgyaltak, az arcokon harag és értetlenség ült, de volt, aki nem tudta leplezni kaján kárörömét. Giuseppe odasietett Noemihez.

   - Mi történt?

   - Képzeld, Giulietta meggondolta magát, mégsem megy hozzá az öreghez. Teljesen megőrült. Az anyja hisztériás rohamot kapott. Tudod, mit csinált? Letépte a nyakláncát, majd az ajándékba hozott virágcsokrokat elkezdte egyenként széttépni… - olyan izgatottsággal mondta ezt Noemi, mintha ez sokkal fontosabb lenne annál, hogy az esküvő napján a menyasszony nemet mond a vőlegénynek. Giuseppe azonban nem törődött vele, rohant Giulietta szobájához és feltépte az ajtót.

   A lány az asztal mellett állt és félénken, kérdőn pillantott rá. Tekintete azt kérdezte a fiútól: ugye nem baj, hogy nemet mondtam, nem számít, hogy a többiek mit gondolnak, engem csak a te véleményed érdekel, ugye nem ítélsz el, hogy nemet mondtam?

   A következő pillanatban a lány a fiú karjaiban volt, aki ölelte, csókolta, ahol tudta.

---

Alla porta si fermò per un attimo dandogli uno sguardo supplicante. Lui prima non capiva, ma poi improvvisamente tutto diventó chiaro. Come se una diga fosse scoppiata dentro lui, con occhi spalancati e mani tese in avanti gemette:
   - Giulietta ...
Ma lei era già uscita della stanza e mai giró indietro. Egli corse dietro, ma la giovane sposa era giá circondata da ospiti sorridenti che elogiavano in coro il suo vestito e la sua bellezza, come é obbligatorio in questi casi.
   - Ha scelto molto bene il vestito - lo raggiunse la sua fidanzata, Noemi, ma lui sembrava di sentire la sua voce dalla distanza. - Scommetto che era un'idea di Elena, che lei ha un buon gusto cosí, anche in questa é molto fortunata Giulietta. Guarda quanto le sta bene di avere le spalle libere, bisogna ammettere che é molto sinuosa! La vecchia scimmia certamente non vede l'ora di morderla! - Ridacchiò. - Anch'io avró un abito da sposa simile, va bene? Peppe, perché non stai ascoltando?
   - Mi dispiace, davvero avuto un mal di testa. Forse è la folla e il Razzmatazz. Ho intenzione di aspirare aria fresca. No, non è necessario, basta mantenere la calma e non si torni presto.
   Largo tra la folla in attesa nel corridoio, fece un passo fuori e ha preso la sua strada verso il mare.
   Il mare è sempre assicurato. Se un bambino ha avuto alcun risentimento, l'ingiustizia, la frustrazione e soffocato, ha trascorso ore sulla spiaggia, immobile, guardando la massa maestosa di acqua e ad ascoltare il mormorio delle onde. Più di una volta giurò a se stesso che non potrà mai staccarsi dal mare. Qualunque cosa si evolve nel destino di solo andando a vivere vicino al mare.
   Ora, però, la luce del sole scintillante onde placcati oro sono stati segnalati cura per il ragazzo sconvolto mentalità. Chiuso lo stomaco, una tensione nervosa e si maledisse sguardo fisso nel vuoto. Più e rotto in su Giuliettával di memorie condivise, e alla fine ci siamo sentiti così infelice che quasi scoppiò in lacrime.
   - Ho rovinato la mia vita. Avrei potuto essere l'uomo più felice del mondo e la creazione più bella del mondo sarebbe vissuto, ma ho rovinato tutto. Perché sono così sfortunato?
   Decise di tornare indietro, no, sarebbe in grado di guardare la cerimonia delle tante congratulazioni buffone sorridendo. E 'come lo era, la nuova tuta sdraiato sulla sabbia sporca, le sue braccia aperte e in attesa di lui per ottenere fuori dalla sua mente e con lei tutto il tormento.
Dopo pochi minuti, come il primo dolore è passato, le buone maniere e il senso del dovere verso l'uomo corporation ha avvertito, non si può permettersi di tornare indietro. Che ne dite di Noemi ei suoi genitori, Giulietta e gli altri? Malavoglia ha spazzolato la sabbia bloccato per i vestiti e tornò indietro.
   Non appena ha aperto la porta di casa, il rumore rovesciando stanza che sembrava diverso rispetto a quando ha lasciato. Come se fosse qualcosa toni sgradevoli. I gruppi di eco ospiti qualcosa con entusiasmo hanno discusso i volti rabbia e incomprensione seduti, ma ci sono stati alcuni che non hanno potuto nascondere Schadenfreude dannoso. Giuseppe si affrettò Noemie.
   - Cosa è successo?
   - Immaginate, Giulietta ha cambiato idea, non è andato per il vecchio. Completamente pazzo. Sua madre era isterica. Sai cosa ha fatto? Strappato fuori la collana e poi portato mazzi di fiori come regali hanno cominciato a strappare a pezzi uno per uno ... - si dice che Noemi eccitazione, come se fosse di gran lunga più importante per il giorno delle nozze la sposa allo sposo dice di no. Tuttavia, Giuseppe lo ignorò, corse nella stanza di Giulietta e spalancò la porta.
   Si alzò dal tavolo e timidamente lo guardò con aria interrogativa. I suoi occhi chiese al ragazzo: non si è sbagliato dire no, non importa ciò che pensano gli altri, mi interessa solo la tua opinione, non mi giudichi, ho detto di no a questo?

   Il momento dopo era tra le sue braccia, lui la teneva, la baciò dove poteva.
Google Fordító cégeknek:Fordítói EszközökWebhelyfordítóExportpiac kereső eszköz

Occhi verde smeraldo

Quegli occhi verde blu meravigliosi

 

Questa settimana devo sedermi dietro con Juli. É abbastanza deprimente stare là, non so come lo sopporteró.

 

Lunedí: Abbiamo avuto tanto lavoro.  Il telefono squillava continuamente e poi dalle 5 siamo rimasti solo noi due in ufficio. Non abbiamo avuto tempo neanche per chiacchierare.

 

Martedí: questo giorno é stato giá un po piú tranquillo, a volte abbiamo anche potuto fare due chiacchiere.  Quegli occhi verde blu! Non si puó decidere se brillano di verde o di blu.  Incredibile! Una volta ho addirittura dovuto distogliere lo sguardo, perché mi sono perso nei suoi occhi. In quegli occhi color smeraldo...

 

Mercoledí: Oggi siamo stati soli con Juli giá dalle 4 e mezza. Avevamo da fare, ma comunque non potevo fare a meno di notare  la sua sinuositá. Come si rannicchia sulla sedia, o come cammina sculettando.

E quegli occhi, mamma mia! Da noi le persone non hanno occhi chiari cosí. Meravigliosi!

 

Giovedí: Oggi Marco é venuto – come di solito – per abbracciare Juli, ed io ho scoperto che provavo una sensazione molto sgradevole ma poi ho visto con gran sollievo che – magari per la prima volta – lei lo ha fermamente  respinto. Quando lui ha riprovato nell'intento, lei l'ha respinto quasi con disgusto e gli ha urlato di lasciarla in pace.  Non so perché, ma per me questa é stata una vera vittoria e devo ammettere che quasi quasi ho cominciato a sperarci sul serio...che forse anche lei provasse lo stesso.

Giovedí pomeriggio era giá una sofferenza; di nuovo soli con Juli dalle quattro e mezza, non potevo fare a meno di non guardarla.

Ma anche se non la guardavo, sentivo le vibrazioni del suo corpo. Provavo quasi un dolore fisico provando a sopprimere  i miei sentimenti ed emozioni,  ma era praticamente impossibile, come impossibile è, fermare un vulcano in eruzione. Il suo corpo e il suo essere mi attraeva come una calamita. Mi sono alzato con gran sollievo quando ho finito di lavorare.

 

Venerdí: ho fatto la decisione. Questo sará l'ultimo giorno che stiamo soli nel pomeriggio uno accanto all'altro. Devo fare qualcosa, non posso piú sopprimere questa tempesta nel mio corpo...  

 

 

 

 

Questa settimana devo sedermi dietro con Giuseppe; è un po' deprimente qua, ma ce la caveremo.  

 

Lunedí: abbiamo tanto lavoro, non ce la facciamo. Ma almeno il tempo passa velocemente.

 

Martedí: Oggi é giá meglio, abbiamo meno lavoro, possiamo anche chiacchierare un po'. Giuseppe mi ha guardato negli occhi cosí tanto che mi sono imbarazzata. Cosa puo' essere successo? Ma lui ha la fidanzata! Fa niente, tanto stasera dormo da Marco.

 

Mercoledí: Oggi abbiamo avuto meno lavoro, ed eravamo in due con Giuseppe giá dalle 4 e mezza.  Era anche un po' strano; lui guardava, come di solito, le sue webcam italiane, ma ho notato che guardava spesso anche me . É un bravo ragazzo, ma é cosí timido. Mi sono divertita molto ieri da Marco, penso di fargli una sorpresa stasera e fare un salto da lui.  

 

Giovedí: Ma questo bastardo, bugiardo,  pezzo di merda! Vaffanculo, e` il classico italiano stronzo!  Faccio un salto da lui, gli voglio fare una sorpresa e lo trovo con quella ragazza del team francese????  E a me aveva detto che non si vedevano piú! Ma che stronzo! Non mi faro` piú toccare da quel porco! Anche oggi é venuto ad abbracciarmi, ma io l'ho respinto! Non puó piú imbrogliarmi! 

 

Solo che... Magari non fosse cosí bello con lui! Oh Dio!

 

Nel pomeriggio di nuovo soli con Giuseppe dalle 4 e mezza. Non so se e` solo la mia immaginazione oppure veramente mi guarda sempre in segreto. Oggi é anche molto silenzioso, come se sofrisse. Magari pure lui ha problemi di coppia come me. Ma non voglio chiederglielo, é un ragazzo molto riservato. Fa niente, oggi non ho voglia neanch'io di chiacchierare.

 

Venerdí: Mi ha chiesto qualcuno di cambiare turno. Meno male, cosí finisco príma! E almeno non devo stare con Giuseppe in quel silenzio imbarazzante...

Quegli occhi verde blu meravigliosi

 

Ezen a héten hátul kell ülnöm, Julival. Elég nyomasztó itt hátul, nem tudom, hogy fogom bírni.

 

Hétfő: Rengeteg munka volt. Folyamatosan csörgött a telefon, ráadásul 5-től már csak ketten voltunk az irodában. Még beszélgetni sem volt időnk.

 

Kedd: ez a nap már kicsit nyugodtabban telt, időnként már beszélgetni is tudtunk. Azok a kékeszöld szemek! Sosem lehet eldönteni, hogy kéken vagy zölden csillognak. Hihetetetlen! Egyszer el is kellett kapnom a tekintetemet, annyira beléjük feledkeztem. Azokba a smaragd szemekbe...

 

Szerda: Ma már fél öttől kettesben voltunk Julival. Adódott tennivaló is, de azért nem tudtam nem észrevenni, hogy ez a lány milyen macskaszerűen rugalmas. Ahogy felkuporodik a székére, vagy ahogy a csípőjét ringatva kicaplat a folyosóra.

És azok a szemek, mamma mia! A mi környékünkön  az embereknek nincs ilyen színű szemük. Varázslatosak!

 

Csütörtök: Ma Marco szokásosan odajött, hogy megölelgesse Julit, én meg azt vettem észre, hogy valami nagyon kellemetlen érzés uralkodott el rajtam. Aztán  pedig óriási megkönnyebbüléssel láttam, hogy – talán most először – a lány határozottan eltolja magától Marcót. És amikor ő újra próbálkozott, szinte iszonyodva lökte el magától és rá is kiabált, hogy hagyja békén. Nem tudom, miért, de igazi győzelemnek éreztem ezt. És bevallom, valahogy elkezdtem reménykedni. Hogy talán benne is megmozdult valami. Talán-talán ő is érez irántam valamit.

A csütörtök délután már egyenesen szenvedés volt. Újra fél öttől kettesben  Julival, alig bírtam visszafogni magam, hogy ne bámuljam. De ha nem néztem rá, akkor is éreztem a testének a kisugárzását. Szinte fizikai fájdalmat éreztem, ahogy megpróbáltam legyűrni a bennem feltörő érzéseket, indulatokat. Hogyan lehet visszafogni egy vulkánkitörést? A teste és a lénye úgy vonzott magához, mint a mágnes. Felszabadultan ugrottam fel, mikor végre lejárt a munkaidő.

 

Péntek: elhatározásra jutottam. Ez lesz az utolsó nap, amikor kettesben leszünk az irodában, egymás mellett. Tennem kell valamit, nem bírom tovább visszafojtani ezt a vihart a testemben...

 

 

Ezen a héten hátul kell ülnöm Giuseppével. Kicsit nyomasztó itt hátul, de azért majd elleszünk.

 

Hétfő: jó sok munka van, alig bírjuk. De legalább gyorsabban telik az idő.

Kedd: Na, ma már normálisabb a munkamennyiség, még beszélgetni is van egy kis időnk. Giuse úgy a szemembe bámult, hogy egész zavarba jöttem. Mi lehetett ez? Dehát van barátnője! Mindegy, ma este úgyis Marcónál alszom.

 

Szerda: Ma már kevesebb munka volt, ráadásul fél öttől kettesben voltunk Giuseppével. Kicsit fura is volt, szokásosan bámulta az olaszországi webkameráit, de észrevettem, hogy sokszor rámpillant. Helyes srác egyébként, dehát olyan kis félénk. JÓ volt tegnap Marcónál, szerintem meglepem ma is és felugrom hozzá.

 

Csütörtök: E a rohadt,s zemét, hazug állat! Hogy rohadna meg ott, ahol van ez a patkány digó! Felugrom hozzá, hogy meglepetést szerezzek neki, erre ott van ezzel a franciás csajjal???? Nekem meg azt mondta, hogy már nem találkozgatnak! Mekkora egy gyökér! De énhozzám nem érhet többet! Ma is jött, hogy ölelgessen, de én ellöktem magamtól! Engem ne hülyítsen!

Jaj, csak... csak... bárcsak ne lenne annyira jó vele! Istenem...

Délután megint kettesben fél öttől Giuseppével. Nem tudom, hogy csak beképzelem, vagy tényleg állandóan rámbámul titokban? Valahogy ma nagyon csöndben is van, mintha gyötrődne valamin. Szegény, lehet, hogy neki is gondai vannak a párjával. Mint nekem. De nem akarok rákérdezni,  nagyon zárkózott fiú. Mindegy, ma nekem sincs nagyon kedvem beszélgetni.

 

Péntek: Valaki megkért, hogy cseréljünk shiftet. Nem is baj, legalább előbb végzek. És legalább nem kell a Giuseppével olyan kínos csendben ülnöm...

 

 

 

 

 

 

 

Castello di Falconara

Castello di Falconara, Sicilia                            giugno 2013

Stanno arrivando gli ospiti.

Manca solo la fidanzata.

-         Che ne pensi?

-         Ma lo sai, te l’ho giá detto tante volte. Sono contrario a questo matrimonio. Tu non dovresti sposare quest'uomo. Anche se é bravo, ha 35 anni piú di te!

-         Questo é l'unico motivo per il quale non dovrei sposarlo?

-         Sí..., praticamente sí . Perché del resto é un uomo simpatico, intelligente, affidabile. Ma e’ molto piú vecchio di te. Non sarai felice!

-         E secondo te chi dovrei sposare?

-         Non so, un uomo piú o meno della tua etá.

-         Ma é veramente l'unico motivo per il quale non vuoi che mi sposi con lui?

-         ... Sí ...

-         Perché se ci fosse un altro motivo, magari ci ripenserei. Un motivo piú... personale...

Lo stava fissando intensamente negli occhi, e lui, non potendolo sopportare, distoglieva il suo sguardo da lei. C'era un silenzio pieno di aspettative e sofferenza. Per un momento sembrava che il ragazzo volesse mostrare le sue emozioni. Guardava le mani della ragazza. Le sue dita lunghe. Bellissime...

Ma, poi,  una brezza di vento soffió dalla finestra e lo riportó dal mondo dei sogni alla realtá. Il suo sguardo cambió e rispose alla ragazza con tono freddo e deciso.

-         Si, é l'unico motivo.

La ragazza non riusciva a rispondere, aveva un nodo alla gola, come se volesse inghiottire tutta la sua tristezza e delusione. Riuscí solo a fare un cenno con la testa, tenendo le labbra strette. Poi sí alzó, sí guardó allo specchio, asciugó una lacrima dal viso e uscí dalla stanza.